Menü

Google első helyre kerülés

Mindenki akinek weboldala van, arról álmodik, hogy majd egyszer az ő weblapja lesz ott egy bizonyos kulcsszóra az első helyen. Ezért lehet még hegyeket is megmozgatna.


Meg tudjuk-e mondani azt, hogy egy darab kulcsszóra a weblapunk első helyre kerüljön mit kell megtennünk? Nem lehet megmondani, mert a Google több száz faktora közül több is van, amely az átkattintást is figyeli. Tehát ha van egy másik weblap kevesebb backlink-el, akár valamivel rosszabb tartalommal, de arra 20% a felhasználók kattintanak, akkor a Google előrébb fogja helyezni, még akkor is ha technikailag mi lapunk lenne a jobb.

Rendben tudomásul vettük, hogy első hely megszerzése nehzéz feladat, de mégis mit kell tenni ahhoz, hogy legalább a közelébe kerüljünk. 

Természetesen először is készítenünk kell az adott kulcsszóra egy releváns oldalt vagy blogot bármit, ami azt a kulcsszót értelmezi. Lehet akár ez a főoldal vagy valamelyik lapunk. Ha megvan az oldal és azt technikailag és formailag rendben van, már csak meg kell várni, hogy a Google Indexelje tartalmunkat. Ezután már az oldalunk vélhetően meg fog jelenni a találatok között, de nem az első oldalon vagy nem az első helyen.

Weboldalak  és webáruházak keresőoptimalizálása egyedi igények szerint
Kérjen ingyenesen árajánlatot személyre szabva!


Árajánlatot szeretnék kérni...

Google első oldal

Természetesen lehet, hogy a tartalmunk egyből első helyre kerül vagy valószínűbb, hogy weboldalunk a google első oldal vagy második oldalon lesz megtalálható, ez főleg az kulcsszóhoz tartozó versenytől és az ott levő versenytársaktól illetve a weboldalunk erősségétől függ. 

Domain Authority és Page Authority

A weboldalunk erősségét régen a Google Page Rank-al mérte és mutatta is, amely leginkább a weboldalra mutató linkek erejének összességét adta. Azonban a Google Pinguin megjelenésével, ezt a faktort már elrejtették, a háttérben biztos, hogy létezik de már nem publikus illetve nem ez a legfontosabb faktor amely alapján a weblapokat a Google sorrendez. 

Amiatt, hogy a Page Rank érték kvázi megszűnt mindenki számára, de mégis kell egy faktor amely elég pontosan megmutatja azt, hogy egy weblap mennyire erős. Erre találta ki a MOZ foundation, hogy bevezetik a Domain Authority és Page Authority értékeket, amely szintén sok faktorból áll, köztük van a backlinkek linkek értéke is, de a lap tartalmi relevanciája és sok sok más faktor is.

A mai világban ezt a két értéket nézik leginkább a SEO szakemberek és ezt próbálják növelni. Ha egy weblap Domain Authority-je magas szinte biztos, hogy egy újonnan beindexelt cikkek előrébb fog sorolni még akkor is ha nem annyira releváns, mint egy másik kisebb Authority-vel levő weblap. Nézzük egy példán át, ha egy cikk megjelenik az index.hu-n aminek a DA értéke most 85, akkor az ha megjelenik a keresőben a találatok között még ha SEO szempontból nem is legjobb a felhasználók valószínűleg rá is kattintanak mert ismerik, mint a másik lapot. Ez a két faktor adja azt, hogy a Google nagy valószínűséggel egyből előrébb fog sorolni lapokat a másikkal szemben. 

Google első helyezés

Ez elérhető tehát, de megéri egy kulcsszóra küzdenünk, hogy elsők legyünk?

Szerintem nem, egy weblap nem attól lesz látható, ha egy kulcsszóra optimalizáljuk. Az, hogy hatékonyak legyünk legalább 100-150 kulcsszóra kellene optimalizálnunk egyszerre, amelyek egyszerre erősítik egymást és lehet nem is 150 hanem 500 kulcsszóra fog emelkedni a helyezésünk, ezáltal az átkattintási értékünk jóval magasabb lesz.

Tehát amire fókuszálnunk kell, hogy egy kulcsszóra általában előre kerüljünk.


Ha ezekre folyamatosan figyelünk, akkor a weblapunk erősödni fog, majd ezt a keresőben a találati listában is látni fogjuk. Azonban ez nem egyszerű feladat, érdemes kikérni profik véleményét vagy sokat olvasni.

Szeretné megtudni weblapja, hogyan áll ma kérjen Weblap elemzés-re ajánlatot tőlünk.